Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Afganisztán és a pastuk története 1.

2014.04.25

Korai embermaradványok mutatják, hogy az ősember már a paleolitikum idején megjelent a mai Afganisztán északi részén, Badahsán környékén, s kőszerszámai arról is árulkodnak, hogy a terület ettől kezdve folyamatosan lakott lehetett. A gazdag és igen figyelemre méltó neolitikus leletek (V-IV. évezred fordulója) azt mutatják, hogy az ott élők a letelepedett élelemtermelő életmódra való áttérésben a fejlődés élvonalába tartoztak. A Kr. e. II. évezred azonban a Turáni alföldön és az afganisztáni térségben nagy változásokat hozott. A korai városi civilizáció lehanyatlott, több települést elhagyott a lakosság, másokba új népesség költözött; mindez az indoiráni (árja) vándorlással és betelepüléssel függött össze.

Az indoirániak több egymást követő hullámban érkeztek a mai Afganisztán területére a közép-ázsiai őshazájukból. A Kr. e. II. évezredben telepedtek el ezek a korai kelet-iráni törzsek az afgán területeken. A Kr. e. II-I. évezred fordulójára átrendeződött Afganisztán etnikai képe: az indoárja törzsek, kevés kivételtől eltekintve, Indiába tették át székhelyüket, elindították az indiainak nevezett civilizáció születését.Afganisztán területét északon és északkeleten a dard törzsek, nyugaton és délen a kelet-iráni törzsek alkotta etnikai közösség vette birtokba, addigra asszimilálva a korábbi őslakosságot. A szóbanforgó kelet-iráni népek közé tartoztak a pastuk korai elődeinek számító pakhták is. Nyelvük – a kelet-iráni szkíta nyelvek mellett - a zoroasztriánus vallás szent könyvének, az Avesztának nyelvéhez állt legközelebb.

A Kr.e. 6. században az Óperzsa Birodalom urai leigázták afgán földet.  Dareiosz perzsa király  (ur. 522-486) szatrapiákká szervezte a térséget: a mai Herát vidéke lett Haraiva (Aria), Baktria Bákhtris, a Kabul folyótól északra Thatagus (Szattagüdia) terült el, ettől északra Gandhára, a Kandahár-régióból Harauvatis (Arakhószia) szatrapia lett.

Az Óperzsa Birodalom bukása után, a Kr.e. 4. század végén, Nagy Sándor világhódító terveit - indiai hadjáratának kudarca miatt - nem valósíthatta meg. Ottjárta az indiai emlékezetben nyomot sem hagyott. Afganisztán területe azonban erősen hellénizált térséggé vált az ott élő görögök kultúrájának a hatására. Gandhára és Baktria Nagy Sándor halála után még sokáig őrizte görögös jellegét művészetben, pénzverésben s talán szellemiségében is. Az Indián belül létrehozott új szatrapeiák (kerületek) élén részben a Nagy Sándor által meghagyott helyi királyok lettek a helytartók, részben seregéből választotta őket. Nagy Sándornak bizonyára hosszabb távú tervei voltak Kelettel, ám Kr. e. 323-ban bekövetkezett váratlan halála, a belső változásokkal is összefüggésben, új politikai átrendeződést tett lehetővé.

A Magadhai Birodalomban trónra került Csandragupta Maurja (Kr. e. 317-293) s ezzel megalapította az egyik legsikeresebb nagybirodalom-alkotó dinasztiát, a Maurjákét. Csandragupta fiatal korában Taksasilában (görögösen Taxila), Gandhára tudományos és felsőoktatási központjáról híres fővárosában tanult. Amint értesült az utolsó makedón helytartó, Eudamosz távozásáról, útrakelt, hogy az Indus menti szatrapeiákat birodalmához csatolja. Riválisa is akadt Szeleukosz Nikátor személyében. Mindkét uralkodó meg akarta szerezni az Indus menti és az afganisztáni szatrapeiákat. A két sereg összecsapása (Kr. e. 305/304 k.) döntetlenül végződött: a békekötésben Szeleukosz lemondott a Hindukustól délre eső tartományokról 500 harci elefánt fejében. Házassági szerződéssel is megpecsételték a megállapodást, továbbá követeket cseréltek. Ettől kezdve Taksasilá lett a Maurja (és legtöbb későbbi) Birodalom második fővárosa, szárazföldi kapuja Nyugat felé. Csandragupta unokája, a nagy birodalma és a buddhizmus propagálásában játszott szerepe miatt is híressé vált Asóka, országa minden tartományában állított szikla- és oszlopfeliratokat. Ezek elmondják, kik éltek ott, milyen nyelveket és írásbeliségeket használtak: görög-aramaeus kétnyelvű feliratok Kandahárban és a kelet-afganisztáni Laghmánban kerültek elő.

A mind a Szeleukida, mind a Maurja fővárosoktól távol eső térség érintkező zónájában, Afganisztán területén a Kr. e. 3. évszázadban több messzeható változás játszódott le. Baktria függetlenné vált, uralkodója a királyi címet is felvette. A nomádok fenyegetése (Kr. e. 2. századtól) és a belső hatalmi viszálykodások következtében a Greco-baktriai Királyság több részre szakadt. A legjelentősebb "utódállam", a Kusán Birodalom, magában foglalta a közép-indiai Mathurától Észak-Közép-Indián át Baktria mellett Közép-Ázsia déli részeinek a Kína határáig terjedő hatalmas területét.

A Kr. e. 1. század folyamán Közép-Ázsia felől beözönlöttek afgán területre a kelet-iráni szakák (szkíták), akik az őslakos, velük rokon kelet-iráni törzsekkel (pl. a paktákkal) keveredve a mai pastu nép kialakulásában fontos szerepet játszottak.

 

Kusán Birodalom (Kr. u. 1-4. század)

A hellenisztikus művészet és a buddhizmus iránt fogékony és a kínai és belső-ázsiai javak iránt érdeklődő Kaniska (78-144) és utódai alatt példátlanul nagy területen virágzott fel a buddhista művészet, vett nagy lendületet a Selyemút kereskedelme, amelynek nyugati végpontja Róma volt. Mindez Afganisztán számára azt jelentette, hogy Kaniska nyári fővárosa, a Kabultól északra elterülő Bégrám (Bagrám/ Kápísí) kultúrák és javak páratlan találkozóhelye lett: az ásatások lenyűgöző leletanyagot hoztak felszínre a drága indiai elefántcsont faragványok nagy tömegétől kezdve, szíriai üvegedényektől, római bronz, alabástrom, márvány műremekeken át Kínából származó lakk tárgyakig, nyilván nagy mennyiségű selymet is importáltak. Nemcsak a bégrámi palota és a raktárak árulkodnak a jólétről és ízlésről, hanem további települések - a Balhtól északra elterülő Delbardzsin és a nyugatabbra eső Sibargan - városmaradványai, aranyleletei is, vagy Szurkh-kotal épületei, szobrai, akropolisza és az ott talált feliratok. A buddhizmus bizonyára ekkor vert gyökeret a térségben.

 

A Szaszanidák alatt 

A Kusán Birodalom nem volt hosszú életű: 241-ben Sáhpuhr, a Szaszanida (Újperzsa) Birodalom második uralkodója meghódította Afganisztán tekintélyes hányadát, beleértve Bégrámot is. Egy ideig kusán hercegek helyi uralkodókként megmaradtak, ám 400-ban újabb nomádok érkeztek Közép-Ázsiából, a heftaliták (más néven fehér hunok), akiknek azonban csak másfél század adatott meg, mielőtt a Szaszanida-nyugati türk koalíció legyőzte őket 565-ben. A kelet-iráni eredetű heftaliták, s a velük rokon  szakák (szkíták) révén alakult ki véglegesen a  pastu nép.

A kialakult helyzetet a legteljesebben a Kínából Indiába zarándokló buddhista szerzetesek jellemzik, nekik köszönhető a még élő karavánvárosok (Hadda, Bámíján, Sotorak) és adminisztratív központok (Bégrám, Ghazni, Kunduz) leírása. Tőlük tudjuk, hogy a következő század során a Kabul és Ghazni környékén uralkodó Sáhí-dinasztia révén jelentős hindu hatások érték Afganisztán keleti felét, aminek jelentős építészeti emlékei maradtak fenn. Az Indiából egyre inkább kiszoruló buddhizmus itt még szintén éreztette hatását.

 

Az arabok, az iszlám 

Az Afganisztán középkori történelmének kezdetét jelző első arab muszlim hódítók 642-ben jelentek meg, s Nehávendnél (Nahávand) legyőzték a Szaszanidákat. Kisebb helyi dinasztiák bizonyultak sikeresebbnek: a Horászánból származó Táhiridák az Abbászida Kalifátustól elszakadva (820) Balhot és Herátot magában foglaló királyságon uralkodtak, őket a Szeisztán vidékéről származó Szaffáridák követték a trónon. Északon a Buharában uralkodó Számánidák fokozatosan terjesztették ki fennhatóságukat Balhig: a 872-999 közötti időszak a Számánida Birodalom aranykora volt.

 

Ghazní birodalma 

Az újabb, türk rabszolgáktól származó dinasztia, a Ghaznavidáké, uralomra kerülésével ismét nagybirodalmi törekvések tanúi vagyunk: Mahmúd Ghazní, aki a dinasztiaalapító unokája volt, 27 éves korában lépett trónra (ur. 998-1030), hogy a modern Afganisztán és Északkelet-Irán területét magában foglaló ország szultánja legyen. Hódításai révén ehhez csatolta Északnyugat-Indiát és Irán nagyobb részét is, amivel igazolta az ifjúkorában neki tulajdonított képességeket. Indiába 17 rablóhadjáratot vezetett 1001 és 1026 között, mindannyiszor hatalmas zsákmánnyal térve haza. Ez tette lehetővé, hogy Ghaznit, székvárosát és második fővárosát, Laskargáht fényűző központtá tegye. Utolsó éveiben a Közép-Ázsia felől fenyegető nomád törzsekkel háborúzott. Hadseregében indiai katonákat is foglalkoztatott, akiket saját tisztjeik parancsnoksága alá helyezett. Nem térítette az iszlámra és nem fordította őket saját földjük lakói ellen.

Művészet- és tudománypártoló tevékenysége vonzotta a híres és nagy tudósokat, költőket. Udvarának gyöngyszemei közé tartozott például al-Bírúni (973-1048), aki egyszemélyben volt kora egyik legnagyobb matematikusa, csillagásza, filozófusa és szanszkrit tudósa (akinek az India c. munkája a korabeli India felbecsülhetetlen értékű forrása), valamint Firdauszí (934-1020/1026), a Sáh-námeh költője. Bármilyen sok pusztítás járt is a nyomában, elmondható Mahmúdról, hogy nagymértékben elősegítette a keleti és nyugati kultúrák közötti érintkezéseket, valamint a javak cseréjét.


Forrás:

Puskás Ildikó: Őskor, ókor

 www.historia.hu 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.