Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Afganisztán és a pastuk története 2.

2014.04.25

  A 13. századi mongol invázió az afgán történelem legnagyobb katasztrófáját jelentette. Dzsingisz kán seregei megsemmisítették Afganisztán ősi városait, mezőgazdasági központjait, használhatatlanná tették az öntözőrendszert. A hódítók elpusztították a síkvidéki városokat és lakóikat, de  a hegyek közé menekült törzsek átvészelték a mongolok irtóhadjáratát. A mongol pusztítás után Afganisztánban alig maradtak földművesek, viszont a félnomád állattenyésztő, egymással és szomszédaikkal is állandó harcban álló hegyi törzsek – elsősorban a pastuk - életben maradtak.

1219-ben a mongol fősereg a horezmi sah birodalmát hódította meg. Az afgán határvidék elfoglalásával Dzsingisz kán legifjabb fiát, Tolujt bízta meg. Merv ősi városa megadta magát, de a mongolok kiirtották a lakosságot, a halott férfiak, nők és gyermekek fejeiből pedig piramist építettek. Hamarosan elesett Herát városa is. Dzsingisz kán szemályesen 1221-ben érkezett afgán területre, parancsára kiirtották Balh lakosságának nagy részét.

A mongol sereget Dzsingisz kán életében egyedül Afganisztánban sikerült legyőzni. Az utolsó horezmi uralkodó, II. Mohamed sah fia, Dzsalál ad-Dín a horezmi seregek maradékával és a szövetséges pastu törzsekkel legyőzte Kabultól északra a mongolokat. A vereség hírére Dzsingisz kán kegyetlen bosszút állt. Serege hatalmas pusztítást végzett Afganisztánban és hamarosan meghódította az országot.

Afganisztán, Perzsia, Irak, és Kis-Ázsia keleti része a 13. század második felétől száz éven keresztül a mongol Hülegidák uralma alatt állt. A mongol hódítás évszázadokon keresztül pusztítással járt. A 14. század közepére a hódítók jelentős része felvette a muszlim hitet. 1370-ben egy új uralkodó lépett színre, aki kegyetlen hadjárataival megfélemlítette az egész térséget. Ő volt Timur Lenk (úr. 1370-1405).

Hadjáratai során többször végigdúlta Afganisztánt. Szamarkandot tette meg birodalma fővárosául, ide hozatta a kincseket, melyeket rablóhadjáratai során szerzett. Timur halála után Afganisztán a 16. századig a Timuridák uralma alatt állt. Sáh Rukh emír Herátot tette meg a Timurida Birodalom fővárosává. Uralma alatt vette kezdetét a majdnem száz éven át tartó művészeti aranykor, a Timurida reneszánsz. Sáh Rukh udvarában virágzott a művészet. Távoli országok művészei és tudósai keresték itt a bőkezű uralkodó kegyét.

A 16. századra a Timuridák uralma hanyatlani kezdett. Északon Sejbani kán létrehozta az üzbég államot. Az új birodalmat fővárosáról, buharai kánságnak nevezték. Az üzbég kánok hamarosan déli irányba is hódítani kezdtek. Uralma jelentős észak-afganisztáni területekre is kiterjedt.

A 16. századra esnek Bábur nagy hódításai. Bábur afgán területről indult meghódítani Indiát, székhelye Kabul volt. Seregében sok afgán hegylakó is szolgált. 1526-ban – a panipati csata után – meghódította India jelentős részét és létrehozta a Nagymogul Birodalmat. 1530-ban, Kabulban érte a halál Báburt. Sírja ma is ott található.

Míg India felvirágzott Bábur utódai alatt, a nagymogulok lassan kiszorultak Afganisztánból. A 16. század végére már csak Kandahár és Kabul maradt a kezükben. A perzsák elfoglalták Herátot és a déli területeket, az üzbégek pedig Észak-Afganisztánt.

A Nagymogul Birodalom uralkodója, Akbár (ur. 1556-1605), megpróbálta meghódítani Afganisztánt, de a harcos pastun hegylakóktól vereséget szenvedett, így kénytelen volt visszavonulni. Utódai ettől kezdve inkább az afgánok megvesztegetésével igyekeztek fenntartani a határvidék békéjét. Afganisztán ismét két erős birodalom határvidékén találta magát. Kétszáz éven át küzdött itt a Nagymogul Birodalom és a perzsa Szafavida-dinasztia.

 

Az afgán állam létrejötte

A 18. századra a perzsa uralom gyengülése nem kerülte el a pastu (afgán) törzsek figyelmét sem. A mai Afganisztán területén ekkoriban már a pastuk két nagy törzsszövetsége, a keleti ghilzajok és a nyugaton élő abdalik (késöbb durrani néven) játszottak vezető szerepet. Az abdalik uralkodtak a Kandahártól Herátig terjedő területen, míg a ghilzajok a Kandahár és Ghazni közötti földeket uralták. Az abdalik (durranik) jó viszonyt alakítottak ki Perzsiával, vezetőik egy része már nem is pastu nyelven beszélt, hanem perzsául. A ghilzajok inkább India, a Nagymogul Birodalom felé orientálódtak.

 

A pastun törzsek

A 18. századra véglegesen kialakult a pastu nép, bonyolult törzsi rendszerével. A pastun törzsek (tabar) klánokra vagy résztörzsekre (khel) bomlanak, ezek pedig számos nagycsalád szövetségéből álló rokonságokból (plarina) épülnek fel. A törzs tagjai külső ellenséggel szemben mindig összetartanak. Afganisztán történelmére mindig is jellemző volt a tórzsek közötti harc és a bosszúállás. Napjainkban is a pastuk közötti legfőbb konfliktus a ghilzai és durrani törzsszövetségek állandó vetélkedése.

A klánok a közösség élén álló vezetőt, a malikot követik. A malikok csak nagyon ritkán örökölhették a klán fölötti hatalmat. Többnyire minden nemzetségnek meg kellett küzdenie a vezető szerepért. A közösség élére kerülhetett a legvitézebb harcos, a legbölcsebb tanácsadó vagy a környék leghatalmasabb földbirtokosa. A klánok nagy része származását egyetlen közös ősre vezette vissza. Egy törzsön belül jellemző volt – és mai is az - a nagyfokú szolidaritás. Társadalmukat patriarchális elvek alapján szervezték meg. Ez azt is jelenti, hogy az számít pastunak, akinek az apja is pastu.

A pastu törzsek életét egy szóbeli becsületkódex, a pastunváli szabályozta. Ennek kialakulása jóval az iszlám előtti időkbe nyúlik vissza. Ugyanúgy megtalálhatók benne ószövetségi elvek, mint a szemet szemért, a vérbosszú elve (bádal), a vendégszeretet (melmasztja) és a menedéknyújtás az üldözöttnek (pána).

A megtorlás törvénye miatt a pastun harcosnak erkölcsi kötelessége bosszút állni a sérelmekért. Sérelem lehet a lopás, gyilkosság, a pastunváli valamely szabályának megszegése, a meg nem fizetett adósság. A bosszút akár még a nagyszüleitől is örökölheti az ember.

A pastuk legfőbb kincse a három z, vagyis: zámin (föld), zár (arany) és zán (nők). A házasságtörést rendkívül szigorúan büntették. Lehetőség nyílott persze a békés rendezésre is, ha valaki élt a nánavati jogával, azaz beismerte tettét, akkor számíthatott arra, hogy a sértett fél megbocsát neki.

A régi időkben a törzsi vezetők és nemzetségfők legfőbb bevételi forrása a közvetlen szomszédaik, illetve a távolabbi területek ellen indított fosztogató portyák voltak. A törzsek és nemzetségek folyamatosan változó szövetségi rendszert hoztak létre. A gyakran alkalom szülte harci szövetségek egyaránt harcoltak más törzsek és az idegen megszállók ellen is.

Az afgán állam születése

A 18. század elején, Husszein perzsa sah uralkodása alatt megromlott a perzsa-afgán viszony. Husszein erőszakosan síita hitre akarta téríteni a többségében szunnita afgánokat. A sah hadjáratot indított a pastuk ellen. A Kandahár környékén élő ghilzaj törzsek Mir Vejsz Hotak vezetésével fellázadtak, de a perzsák leverték őket. 1709-ben azonban Mir Vejsz Hotaknak sikerült elfoglalnia Kandahárt. Az abdalik kezdetben pastu testvéreik ellen harcoltak, de késöbb ők is csatlakoztak a ghilzaj törzsek felkeléséhez. A pastuk törzsek tehát összefogtak a perzsák ellen és sikerült az ellenséget legyőzniük. 1716-ban már Herát is felszabadult a perzsa uralom alól.

1721-ben Mir Vejsz Hotak fia, Mir Mahmud megtámadta Perzsiát ás elfoglalta a fővárost, Iszfahánt. Mir Mahmud perzsa sahnak kiáltotta ki magát, uralmát az afgán fegyveresei biztosították. Perzsiában néhány évig az afgánok uralkodtak. A zavaros helyzetet kihasználta a Török Birodalom és Oroszország. Ekkor került orosz kézre a korábbi perzsa birtok Baku, török uralom alá pedig Grúzia és Örményország.

Nadir sah perzsa seregei végül 1729-ben legyőzték az afgán megszállókat és hamarosan felszabadították Perzsiát. Az 1730-as években Nadir sah még egy rövid időre visszafoglalta Perzsia számára Afganisztánt, de a hódító uralkodó 1747-ben meghalt, birodalma részekre esett szét. Ekkor vált végleg függetlenné Afganisztán. Az abdali törzsszövetség feje, Ahmad Sah Durrani lett a független Afganisztán első uralkodója. Innentől kezdve az abdalikat durraniként ismerjük. Az afgán állam első évtizedeiben a főváros még Kandahár volt.

Ahmad Sah visszafoglalta a perzsáktól Herátot, Balhot és Badahsánt. Ahmad Sah leszámolt mind a perzsa, mind az indiai fenyegetéssel. Elfoglalta Beludzsisztánt, Pandzsábot és Szindet is. Ahmad Sahnak sikerült a pastu uralmat kiterjesztenie az északi üzbég, türkmén és hazara területekre is. Ebben a korszakban érte el Afganisztán a legnagyobb kiterjedését, ezért az országot a korszakban Durrani Birodalomnak is nevezték. Amikor 1772-ben elhunyt Ahmad sah, utódai az afgán állam megteremtőjeként emlékeztek rá.

A katonai győzelmek idején az országba áramló rengeteg zsákmány hatására fejlődésnek indultak Afganisztán városai. Feszültséget okozott, hogy míg az uralkodó a pastun törzsek fegyveres erejére támaszkodott, addig a városokban nem ez az etnikum volt többségben. A nyugati városokban tadzsikok éltek, körükben erős volt a perzsa befolyás, míg a keleti nagyvárosokban sok indiai élt.

Ahmad Sah utóda, Timur (úr. 1772-1793) idején a peremterületek elszakadtak Afganisztántól. Ugyanakkor Timurnak sikerült levernie a lázadó törzseket, uralmát nem fenyegették tovább. Az új főváros Kandahár helyett Kabul lett. Ez a város ugyan kívül esett a hagyományos pastun területeken, azonban innen kiindulva a seregek hamarabb elérhették a Hindukus északi oldalán fekvő országrészeket. Az erőskezű Timur halála után a trónviszályok kora köszöntött Afganisztánra. Zeman Sah (ur. 1793-1801) hiába végeztette ki az ellen lázadókat, az egyik kivégzett lázadó fia megölette az uralkodót. Utóda Mahmud Sah lett (úr. 1801-1803), akinek nemcsak a trónkövetelőkkel, de saját testvérével, sőt a lázadó ghilzaj törzzsel is meg kellett küzdenie. 1803-ban Mahmud Sah öccse, Sudzsa Sah ragadta magához a hatalmat. A trónviszály azonban tovább tartott, mire Sudzsa valóságos rémuralmat vezetett be Kabulban.

Az egész ország fellélegzett amikor végetvetve a trónharcoknak 1823-ban hatalomra jutott Doszt Mohammad Khan, a Barakzai-dinasztia alapítója. Ekkorra már a belső harcok miatt meggyengült Afganisztán és ki volt szolgáltatva a térségben érdekelt gyarmatosító nagyhatalmaknak: Angliának és Oroszországnak.

Forrás: Varga Csaba Béla: Afganisztán - a legyőzhetetlen. Kelet Kiadó, 2010.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.